Ybl projekt az olcsóbb üzemeltetésért

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán két épület energetikai korszerűsítése kezdődött el az Új Széchenyi Terv pályázatán elnyert 188,7 millió forintból – jelentették be a Környezet és Energia Operatív Program által finanszírozott projekt január 16-i nyitórendezvényén, Budapesten.
A fejlesztés célja az üzemeltetési költségek csökkentése. A legalkalmasabb műszaki koncepciót a kar munkatársai, építész kollégái és külső szakértői dolgozták ki, tájékoztatta a résztvevőket dr. Makovényi Ferenc dékán. Mint a kar vezetőjétől megtudtuk, a felújítás a kar gyakorlati képzéséhez is hozzájárul, hiszen a hallgatók alma materük épületében „élesben” ismerkedhetnek meg a korszerű építési technológiákkal.
Az 1901-ben átadott főépület külső szigetelésére – védettsége miatt – nincs lehetőség, ezért csak az 1980-as években beépült tetőteret szigetelik, amivel egy időben kicserélik a tetősíkba helyezett ablakokat. A múlt század 70-es éveiben épült 5 emelet magas „B” épületben nyílászárókat cserélnek, korszerűsítik a nagyelőadó fűtését és itt is megújul a világítás.
Az eseményen Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere elmondta, hogy a XIV. kerület önkormányzata együttműködési megállapodást kíván kötni a Szent István Egyetemmel; városfejlesztési céljai megvalósításában számítanak az Ybl Miklós Építéstudományi Kar szakmai segítségére.

Ybl projekt az olcsóbb üzemeltetésért
Ybl projekt az olcsóbb üzemeltetésért
Ybl projekt az olcsóbb üzemeltetésért

 

Banner karok

Szent István Egyetem • Cím: 2100 Gödöllő, Páter Károly utca 1. Telefon: 06-28-522-000, Fax: 06-28-410-804. E-mail: info@szie.hu 
Oldaltérkép
  • Minden jog fenntartva