A Szent István Egyetem egyes kampuszain a hallgatók kollégiumi férőhely ellátottsága különböző. A 2004-ben elfogadott intézményfejlesztési tervnek megfelelően az egyetem a kollégiumi férőhely bővítésében és a meglévők korszerűsítésében érte el az egyik legnagyobb eredményt.
Gödöllőn 2006 szeptemberében a hallgatók igénybe vehették az új PPP konstrukcióban épült, 465 férőhelyes, korszerű kollégiumot. Emellett befejeződött két kollégiumépület rekonstrukciója.
Jászberényben 2007-ben elkészült a kollégiumi rekonstrukció.
Szarvason és Békéscsabán a PPP-beruházás eredményeként a kollégiumok 2008. február 1-jétől megújult formában várják a hallgatókat. A hostelként működő épületek a legmagasabb igényeknek is megfelelnek, korszerűek, jól felszereltek.
Gödöllő
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
Gépészmérnöki Kar
Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar
A gödöllői kampusz az egyetemi városrészben és a közvetlen közelében hét épületben 1700 kollégiumi férőhellyel rendelkezik. 1100 férőhely 2007-ben felépített, vagy teljesen felújított 1 ágyas, 2 ágyas, 4 ágyas, 8 ágyas lakrészekkel áll a hallgatók rendelkezésére.
A kollégiumok jól felszereltek: konyha, társalgó, mosókonyha, tanulószobák szolgálják a hallgatók igényeit. Több kollégiumi épületben működik büfé, a főépületben meleg büfé is, valamint az egyetemi menza a mindennapos ebédet biztosítja széles választékával.
Kiegészítő szolgáltatások: kondicionálóterem, masszázs, szolárium, fodrászat, szauna, kert, park, parkoló.
A kollégiumban különféle diákszervezetek és klubok működnek, mint például a hallgatói önkormányzatok, kollégiumi részlegtanácsok, filmklubok, fotószakkör, néptánc együttes és rádió.
Az egyetem sportlétesítményei (füves és salakos pályák, fedett és szabadtéri teniszpályák, sportcsarnok) a kollégiumok közelében találhatók.
Bővebb információ: www.sziekollegium.hu
Békéscsaba
Gazdasági Kar
Az Alma Mater Hostel összesen 300 férőhellyel rendelkezik. A szobák fiatalos, modern berendezése megfelel a hallgatók igényeinek. Az épületek földszintjén mozgáskorlátozottak számára is megfelelő szobákat alakítottak ki.
A mágneskártyával nyitható szobákat minimál stílusban, de a szükséges eszközökkel és kényelmi berendezésekkel rendezték be (ágyneműtartós ágyak, személyenként íróasztal és internet elérési lehetőség, olvasólámpa, éjjeli szekrény, tágas ruhásszekrény). Az apartmanok zuhanyzófülkével, teakonyhával, hűtőszekrénnyel felszereltek. Kétféle szobatípus közül lehet választani: 2 ágyas, illetve 2x2 ágyas elhelyezés.
Az épületen belül 40 fős konferencia terem, szolárium, TV-szobák plazma televíziókkal, italautomaták, zsetonnal működő mosógépek és szolárium állnak a hallgatók rendelkezésére.
Az épülettől száz méterre korszerű 300 fős konferenciaterem bérelhető. Műfüves pálya, sportcsarnok, konditerem található a hostel közelében. Edzőtáborok, sportesemények rendezéséhez ideális helyszínt nyújt.
Bővebb információ: www.almamaterhostel.hu
Budapest
Állatorvos-tudományi Kar
A 320 férőhelyes, tömegközlekedési eszközökkel könnyen megközelíthető Marek József Kollégium Zugló zöldövezetében fekszik. A szobák háromágyasak. Minden szobához tartozik a főhelyiségen kívül egy fürdőszoba, egy erkély és egy beépített szekrénysort tartalmazó előtér. Az emeletenként található tanulószoba, konyha (elektromos tűzhely, mikrohullámú sütő) és mosóhelyiség (automata mosógép) a hallgatók mindennapjait könnyítik meg. A földszinten könyvtár, fotólabor, számítógépterem, konditerem, büfé és két szórakozó-TV terem áll a kollégisták rendelkezésre.
A 800 kötetes könyvtárban a szakmai könyveken kívül szépirodalmi és egyéb tudományos könyvek találhatók. A számítógépteremben 24 órás internet hozzáférés biztosított. A konditerem mellett a diákok jó erőnlétéről a hetente kétszer tartott aerobic edzés gondoskodik.
A négyemeletes épülethez tartozik a vendégparkoló, egy aszfaltos focipálya a fennmaradó terület pihenőparkként funkcionál.
Az irányítást az igazgató és a hét fős diákbizottság végzi a házirendnek megfelelően. A diákbizottságot a kollégiumi közgyűlés választja a kollégisták közül.
Bővebb információ: http://www.univet.hu/
Ybl Miklós Építéstudományi Kar
A kar kollégiuma a VIII. kerületben, a Mária u. 7. szám alatti háromszintes műemlék jellegű épületben található. A hallgatói keretlétszám: 135 fő, 86 fiú és 49 lány. A kollégiumban igénybe vehető helyiségek, szolgáltatások: 1-4 ágyas szobák, előadóterem, számítógépterem, könyvtár, társalgó, klubhelyiség, sportterem, erkélyek, udvar, főzőkonyha, teakonyha, mosó- és szárítóhelyiség. A kollégiumban különböző tantárgyi konzultációk, műhelymunkák, klubfoglalkozások, zenés programok segítik a hatékony időtöltést, az ismeretek bővítését, elmélyítését.
A szakmai önképző körök közül kiemelkedik a Mária utcai Műhely, ahol a tanszékeken oktató kollégák, neves szakemberek igényes szakmai beszélgetést folytatnak a kollégiumban lakókkal, a hallgatókkal, és amelynek rendszeres nagy létszámú látogatói a Műegyetem, az Iparművészeti Egyetem hallgatói, valamint a mesteriskolások és a vándoriskolások tagjai.
A kollégiumot a kollégiumigazgató felügyeli. Feladatát a kar oktatási, igazgatási, tanulmányi, gazdasági szervezeti egységeivel és a hallgatói közösségekkel (HÖK, DJB, TDK stb.) együttműködve, az önkormányzatiság elvére építve látja el.
Bővebb információ: http://www.ymmf.hu/hu/content/kollegium
Jászberény
Alkalmazott Bölcsészeti Kar
A 2007-ben felújított Zirzen Janka Kollégium a kar oktatási épülete melletti telken, 240 személyes, 3 ágyas, WC-vel, fürdőszobával rendelkező szobákkal működik.
Bővebb információ: http://abk.szie.hu/
Szarvas
Víz- és Környezetgazdálkodási Kar
A 287 férőhelyes Hostel "C" kollégium a csodálatos természeti adottságokkal rendelkező vízparti kisvárosban a 44-es út szomszédságában található. Az épület udvarfelőli szobáiból káprázatos kilátás nyílik a Holt-Körösre. Az 1, 2 és 3 ágyas szobák fiatalos, modern berendezése mind a hallgatók, mind a pihenni vágyó vendégek igényeit kielégítik. Minden szoba ágyneműtartós ágyakkal, személyenként íróasztallal, olvasólámpával, ruhásszekrénnyel van felszerelve. A szálláshely modern szobái zuhanyzófülkével, mosdóval és konyhával ellátottak. Az ajtók mágneskártyával nyithatók. Az I. évfolyamos hallgatóknak garantált a kollégiumi elhelyezés.
Szolgáltatások: kényelmes matracokkal rendelkező ágyak, szállodai minőségű bútorok és kiegészítő, a társalgóban elhelyezett nagyképernyős televízió, internet hozzáférés minden szobában, ital automaták, horgászási lehetőség, vízisport-felszerelés kölcsönzés, saját stég, ATM bankautomata, recepció és biztonsági szolgálat, biztonságos parkolási lehetőség.
A kollégium irányítását a hallgatói önkormányzat munkája segíti. Az önkormányzat legfőbb szerve a kollégiumi küldöttgyűlés. A küldöttgyűlések közötti időszakban a kollégium munkáját a Kollégiumi Bizottság irányítja.
Bővebb információ: http://www.mvk.tsf.hu
Pedagógiai Kar
A Cervus Hostel 2008. február 1-jétől megújult formában várja a hallgatókat. Apartmanjai a legmagasabb igényeknek is megfelelnek; korszerűek, praktikusak, mozgássérült vendégek számára is akadálymentesek. Az „A" épületben 34 férőhelyen, 1-2-3 ágyas tusolós-mosdós apartmanokban szolgálja ki a XXI. századi hallgatói igényeket. A Cervus Hostel „B" épülete 136 férőhellyel várja a nappali tagozatos hallgatókat 1-2 és 2x3 ágyas apartmanjaiban. A segítőkész személyzettel közösen alakítják ki a kollégiumi hallgatói programokat. A kollégiumi élet irányító testülete a Kollégiumi Bizottság, melyet a kollégista hallgatók választanak meg.
Bővebb információ: www.cervus.hu