Ilan Mor, Izrael Állam nagykövetének gödöllői látogatása

 

Ilan Mor nagykövet február 7-én Gödöllőre látogatott, ahol többek között felkereste a Szent István Egyetemet, találkozott az intézmény vezetőivel, előadást tartott és válaszolt a hallgatóság kérdéseire.

Látogatása során a nagykövet felkereste a TEVA Gyógyszergyárat, majd „A modern Izrael Állama” címmel  előadást tartott a Török Ignác Gimnázium  diákjainak. Megtekintette a Királyi Kastélyt is. A dr. Gémesi György polgármesterrel folytatott megbeszélésén a kiváló kétoldalú kapcsolatok mellett szó esett diákcsereprogramról és testvérvárosi kapcsolat kialakításáról.

A nagykövetet a Szent István Egyetemen dr. Solti László rektor és Csákiné dr. Micheli Erika rektorhelyettes fogadta, majd előadást tartott többek között az univerzitáson tanuló külföldi diákok előtt. Ian Mor elmondta: Izrael világszerte híres fejlett és modern mezőgazdaságáról, amely az egyik virágzó ágazat az országban. Izrael kész  átadni azt a szaktudást, amellyel a mezőgazdaság területén rendelkezik, ezzel is segítve a magyar kormány által létrehozott Darányi Ignác terv megvalósítását.  

 

Balázs Gusztáv felvételei

 

 

Ilan Mor, Izrael Állam nagykövetének gödöllői látogatása
Ilan Mor, Izrael Állam nagykövetének gödöllői látogatása

 

Banner karok

Szent István Egyetem • Cím: 2100 Gödöllő, Páter Károly utca 1. Telefon: 06-28-522-000, Fax: 06-28-410-804. E-mail: info@szie.hu 
Oldaltérkép
  • Minden jog fenntartva