Dékán: Dr. Fodor László
1078 Budapest, István u. 2.
Tel.: +36 (1) 478-4100
e-mail: dekan@aotk.szie.hu
Gazdag örökség - bővülő feladatok
Az Állatorvos-tudományi Kar két szakon (állatorvos, biológia), három nyelven oktat. Az országban az állatorvos doktorképzésre és szakterületi PhD fokozat adományozására kizárólagosan feljogosított kar.
Már a Habsburg Birodalom felvilágosult uralkodói is felismerték, hogy Magyarországon kell kiépíteni a megfelelő infrastruktúrát, ott, ahonnan a hús, a gabona, a jó lovak és lovasok származnak. Ennek eredményeképpen országszerte fejlesztették az oktatást. Új egyetemeket alapítottak, és 1782-ben II. József császár elhatározta egy állatorvosi iskola létrehozását Pesten.
Az intézmény gyökerei 1787-ig nyúlnak vissza, amikor a Pesti Egyetem Orvosi Karán megalakult az első állatorvoslást oktató tanszék, 25 évvel a világ első állatorvosi iskolájának alapítása után. Tolnay Sándor munkásságának köszönhetően elkészültek az első tananyagok, anatómiai preparátumok, felkészültek az első oktatók. Tolnay Sándornak és utódainak köszönhetően az intézmény folyamatosan fejlődött, majd 1851-ben "Királyi Állatorvosi Intézet" néven különvált az Orvosi Kartól. A neve hamarosan "Királyi Állatorvosi Akadémiára", majd 1899-ben "Magyar Királyi Állatorvosi Főiskolára" változott. A főiskola megkapta a jogot, hogy állatorvos-doktori diplomát állíthasson ki végzett hallgatóinak. 1934-ben alapult Budapesten egy új Műszaki és Gazdasági Egyetem, melybe a főiskola osztályként integrálódott. 1945-től rövid ideig az Agrártudományi Egyetem karává vált, majd 1952-ben visszakapta önálló főiskolai státuszát, ezt követően elismerve az oktatásban és kutatásban elért eredményeket, egyetemmé változott. A különböző nevek és szervezeti formák ellenére az intézmény mindvégig töretlenül folytatta azt a küldetését, hogy olyan állatorvosokat képezzen, akik a szakma valamennyi területén megállják helyüket. Az első száz év feladata a honi állatorvosi oktatás megalapozása volt a nemzetközi tapasztalatokra alapozva, kidolgozva a teljes magyar nyelvű tananyagot. A második száz évben a világ állatorvoslására is jelentős hatást gyakorló alakjai emelkedtek ki az intézményből. Az első átfogó állatorvosi tankönyvet az intézmény professzorai, Marek és Hutyra készítették, mely a XX. század első felében az egész világon az állatorvosi tanulmányok alapköve lett. Számtalan frissített kiadását a világ összes nagyobb nyelvére lefordították, elismerve a magyar oktatók munkásságát, függetlenül az intézmény aktuális nevétől és jogállásától. Marek, Aujeszky és Bartha kutatásai az egész világ állatorvoslását vitték előre. A folyamatosság másik jellemzője a történelmi kampusz. Az iskola 1871 és 1881 között költözött a jelenlegi helyére. Az akkor felhúzott épületek még ma is az állatorvoslást szolgálják. A történelmi épületekhez az 1970-es években épült egy modern épületrész. Az 1990-s évek politikai és gazdasági változásai hatással voltak az állatorvoslás oktatására is. Ennek következtében a tananyag, és ennek megfelelően a kampusz szerkezete átalakításra került.
A kar az elmúlt években öt szakirányú továbbképzési szakot akkreditáltatott, amelyeknek az EU csatlakozás szempontjából kiemelt jelentőségük van. A magyar nyelvű oktatás mellett egyre több külföldi kapcsolódik be a kar képzéseibe, jelenleg a világ minden tájáról közel 500 külföldi hallgató folytat állatorvosi tanulmányokat angol és német nyelven. Az Állatorvos-tudományi Kar gazdag örökségének és folytonos erőfeszítéseinek köszönhetően háromnyelvű, nemzetközileg elismert európai felsőoktatási intézménnyé fejlődött. Számos visszajelzés tanúsítja, hogy a kar által kibocsátott diploma bármely nyugat-európai állatorvos-képző intézmény oklevelével egyenértékű.
A kar kutatási-fejlesztési stratégiája elsősorban arra irányul, hogy aktív részese legyen az EU kutatási programjainak és annak támogatási rendszerére támaszkodva, nemzetközi együttműködéssel a több tudományterületet integráló komplex fejlesztési tervekben vállaljon szerepet. Az integrált egyetemi szervezet új lehetőséget nyitott meg a kar számára. Az új struktúra olyan állatorvosok képzését ígéri, akik a hagyományos szakmai felkészültségen túlmenő jogi és közgazdasági ismereteik révén meghatározó szerepet tölthetnek be a vidékfejlesztésben és a mezőgazdaság EU integrációjában. A kar képzési és kutatási tevékenységének új távlatai nyíltak meg a világszínvonalú Nagyállat klinika létesítményeinek az Üllő melletti Dóra-majorban létesített oktató bázis használatba vételével, valamint a budapesti székhelyen átadott korszerűsített Kisállat klinika működésével.
Az ÁOTK Magyarország egyetlen állatorvos-képző intézménye, amely - különösen a XX. század első felében - elismert oktatók és kutatók egész sorát adta hazánk és a világ állatorvos-tudományának. Az itt kiadott diplomát Európa legtöbb fejlett országa elfogadja, a képzés színvonalát az 1995-ben sikerrel lezajlott nemzetközi vizitáció (European Association of Establishments for Veterinary Education, EAEVE) a nem EU tagországok közül elsőként ismerte el. Két évvel később a Magyar Akkreditációs Bizottság eljárása alapján a kar hazai akkreditációja is megtörtént. 2004-ben átesett az EAEVE ismételt akkreditációs eljárásán.
(Forrás: Intézményfejlesztési terv 2007-2011)
A karról részletes információt talál önálló honlapján: www.univet.hu